Klasszikus zenészként végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, de érdeklődése már a Főiskola évei alatt is az improvizáció, a együtt-zenélés, a közös figyelem és alkotás irányába fordult. A keleti kultúrák zenei hagyománya és világa volt még az, ami mélyen és elevenen érintette – indiai, jávai és perzsa zene volt, amit tanulmányozott. Ki Oeamartopo jávai zenemestertől közép-jávai gamelán zenét tanult, 10 éven át tagja volt a Magyarországon működő Topong Bang és Surya Kencana zenekaroknál. Hangszere a különféle furulyák a világ számos tájáról, és a szaxofon. Amit kutat, keres és megvalósítani igyekszik : az intenzív figyelmi állapot és teljes jelenlét megvalósulása a közös zenélés folyamatában – amely az öröm és az emberi szabadság irányába tart.

Zenekarok :
Laokoon Csoport (Gryllus Samu)
Amon Re (Vázsonyi János)
Kampec Dolores (Hajnóczy Csaba)
DAV (Szesztay Dávid)
Lara (László Lilla)

Színházak :
Bladder Circus Company (Szőke Szabolcs)
Kompánia Társulat (Lukács László)
Artus (Goda Gábor)

2018-Lilla